|
Post by Isobel on Jul 7, 2006 18:18:09 GMT 1
huh nemtom de azt valsz csak õk használhatják egyébként szekérrel lehet csak közlekedni.
|
|
|
Post by Lw on Jul 7, 2006 20:31:32 GMT 1
Exigusia eksztrákkal kibővített, széles vásznú változat
A tudósok szerint a sziget az ősidőkben még ahhoz a földrészhez tartozott, melynek Saxumira is a része volt, s csak a későbbiekben vált le róla, ennek következtében Exigusia egyes részei máig sok hasonlóságot mutatnak a sziklás-homokos felszínű szigettel, legjobb példának erre a délkeleten elterülő sivatagot lehetne felhozni, melynek dűnéi között sok olyan sziklatömböt találhatunk, melyek szinte majdnem minden tulajdonságukban megegyeznek Saxumira híres kőzeteivel. Az itt található ilyen jellegű sziklák száma természetesn elenyésző rokonaikéhoz képest. A sziget többi részét is jórészt homok fedi, ezek a területek azonban már mentesek a kőzetektől, s akadnak itt egyszerű, füves sztyeppék is, mint például a Fátyol-tó környéke. Ha egyszerűen akarnánk fogalmazni, akár azt is mondhatnánk, hogy az egész sziget nem mást, mint egy hatalmas oázis, melynek középppontja a sósvízű beltenger, amelyet a néha esőzéseken kívűl egy folyó táplál, mely a sziget egyetlen hegységéből ered, ami pedig északkeleten található. E folyón kívűl még három nagyobb létezik a szigeten, melyek egykor Mavenexvirsum terebélyes óceánjába torkollottak, ma azonban vízesként zúdulnak le a mélybe, azokon a pontokon, ahol véget ér a szárazföld. Ez egyéni látványosságnak minősül az öt sziget között. Amióta ezek a szigetek fölemelkedtek a levegőbe, az esőfelhők valami folytán teljes egészében elkerül ezt a helyet, s eleinte félő volt, hogy Exigusia vízkészletei mind kiapadnak. Mivel azonban a legtöbb embernek érdeke volt, hogy üdölőhelyük fönnmaradjon, ezért Venefitiai elf mágusok bűbájt bocsájtottak az északkeleten elterülő hegyekre, melynek hatására a folyó, mely a sziget összes többi állóvízét táplálja, remélhetőleg örök időkig zavartalanul el tudja látni feladatát. Exigusia nem rendelkezik olyan dícső történelemmel, mind Mavenexvirsum többi szigete; a középkorban a különböző uralkodóscsaládok, illetve a szigetek lakóniak tehetősebb rétegeinek tagjai töltötték szabadságukat, vakációjukat, szóval általában az ide épített villáikba vonultak el, ha megunták saját szigetük nyüzsgését, és kikapcsolódásra vágytak. Általában Machinurbiumból érkeztek ide emberek, illetve előfordultak Saxumiráról és Venefitiéról származó nyaralók is, Viridosia lakosai azonban ha tehetik, elkerülik ezt a helyet, a magas páratartalmú viridosiai levegőhöz szokott szervezetük nehezen viseli az itteni száraz-sós környezetet. A sziget mind a mai napig megtartotta középkori pozícióját, azonban belülről történt pár változás. Az üdülőhelyiségnek a kezdetekben nem volt kormányzója, hiszen a csekély számú őslakos miatt nem is volt rá szükség. Egy részük halászkunyhókban él a Beltenger partjain, a házak építéséhez a környéken mindefelé megtalálható, különféle pálmafajtákat használták. Ahogy egyre több villa épült a szigeten, ezek a halászok és családjaik visszább vonultak a sziget belsejébe, egész a Fátyol-tóig, s áttértek az édesvízi halászatra, a kis kunyhók lakóiból hamarosan egy jól összekovácsolódott közösség alakult ki, akik azonban igen bizalmatlanok voltak a más szigetekről származó idegenekkel, ezért többé nem is igen hagyták el a sztyeppéket és a tavat. Volt azonban a benszülötteknek egy másik ága is, akik a sztyeppék helyett inkább a délkeleti kis oázisokat válaszották lakóhelyüknek, s a sivatagban föllelhető kövekből építették fel itt házaikat. Gyümölcs-és pálmafatermesztéssel foglalkoztak, és szívesen kereskedtek az itt üdülőkkel, valamint a halászokkal is, tehát ők vendégszeretőbbek, mint a füves pusztákon élő társaik. Egy idő után azonban egyre többen és többen építkeztek a tengerparton, s egyesek megpróbáltak hasznot húzni abból, hogy így megnőtt az érdelődés Exigusia iránt: nyaraltatóbizniszbe kezdtek a szigeten, s eleinte csak kisebb vállalkozások indultak be, az idők során már nagyobb szállodák is épültek, s miután az emberek arra is rájöttek, hogy a tengerpart bizonyos részein fellelhető óriáskorallok belsejét lakhatóvá lehet tenni, hamarosan ezek váltak a legfényűzőbb szállodákká. Idővel a szállodák közelébe különféle szórakozóhelyek is épültek, valamint ezeknek a helyeknek és a szállodáknak a tulajdonosai és személyzete is ide települt. Így idővel az őslakosokon kívűl más emberek is otthonuknak nevezhették a szigetet. Ilyen nagyszabású építkezéselhez azonban messze nem volt elég nyersanyag a szigeten, ezért saxumirai kőféléket, valamint viridosiai és venefitiai fafajtákat használtak az előbb felsorolt épületej felhúzásához. Három olyan terület emelkedett föl, melyeket városnak nevezhetünk, ezek pedig: Azúria, Irenesz és Lemúria. Azúria volt az első város, mely leghamarabb létrejött, a sziget északi partján található, közel a kikötőhöz, ahol a sziget egyik legnépszerűbb uralkodójának, Sir Akenek a szobra található. A város strandján épült fel Exigusia legnagyobb vízividámparkja, valamint ennek a városnak a legjelentősebb az éjszakai élete is, kaszinók, zenei klubbok, kávéházak és éttermek találhatóak itt. A három város közül ez a leglakottabb település. Irenesz lett az a város, ahol a hivatalos és egyéb közhasznú ügyeket intézik, itt található többek között a sziget bankja, valamint az ispotály, és természetesen Exigusia kormányzójának vára is, melyhez egy újabb rövid történet társul. Miután a sziget egyre jobban benépesült, az emberek szükségét látták annak, hogy legyen valaki, aki megszervezi a városok működését, valamint törődik az olyan ügyekkel, mint például a nyersanyag behozatalának rendezése, a kereskedelem rendszerezése az oázisgadaságokkal, valamint a halászfalvak bevonása Exigusia közösségi életébe. Mivel nem az itteni lakosság igen kevert vérű volt, valamint csak üdülőszigetnek használták ezt a helyet, itt nem alakultak ki uralkodócsaládok. Az első kormányzó így hát egy saxumirai származású férfi lett, aki az egyik legjobban működő szállodaláncot vezette, s a későbbi években is hasonló módon kerültek trónra az uralkodók, esetleg az előző kormányzó utódja örökölhette azt, de mindig akadt, aki megtörje az örökösödési hagyományt, ezért stabil rendszer ilyen téren nem alakulhatott ki. Az uralkodó palotát építetett magának Irenesz városában, melyhez a Beltener mélyén fellelhető, igen jó minőségű vöröskorralt is használt az alapvető nyersanyagokon kívűl. A palotának még a víz alá is épült pár terme. Ezek után egyértelmű volt, hogy a többi hivatal is ebbe a városba települjön. A harmadik város Lemúria, mely kulturközpontként szolgál a szigeten, s némileg nyugodtabb, mint a már említett Azúria. Itt található Exigusia egyetlen könyvtára és múzeuma, valamint két galéria is. Legnagyobb látványosságnak színháza számit, mely teljes egészében a víz alatt helyezkedik el, így az előadások páratlan élményt nyújtanak a nézők számára. Ez a város volt, mely a legkésőbb emelkedett ki, eleinte csak az ezen a területen található múzeum volt jelentős. Ide szállították ugyanis azokat a kincseket, melyeket a kormányzó által elrendelt ásatások során találtak. Ezeket a kutatásokat eleinte a sivatagban található romok környékén végezték, melyeknek eredeet messze a középkor előtti időkre nyúlik vissza. Ugyan sikerült a homok alól sok épületmaradványt feltárni, s már egy barlangba vájt épületre is rábukkantak, egyes régészek szerint még rejtőzhetnek romok a föld alatt, sőt akár egy egész katakombarendszer megbújhat a sivatag takarásában, az ez irányban folytatott ásatásokat egy időra azonban leállították egy baleset miatt, melynek pontos körülményeit homály fedi, s ezt maga az akkori kormányzó rendelte így, mivel nem akarta kockáztatni a sziget jó hírét, s hogy nehogy elijessze az Exigusiába özönlő turistákat. Voltak kísérletek arra is, hogy a sziget keleti szegletében elhelyezkedő mocsarat is feltérképezzék, azonban ezek mind igen hamar kudarcba fulladtak, s az illetékesek ezekről is szintén mélyen hallgatnak, az előbb már említett okokból kifolyólag, s nincs senki aki biztosat mondhatna arról, hogy mi is történt itt, s hogy ennek a mocsárnak van-e valami köze a sivatagban található romokhoz, mindenesetre elképzelhető, hogy Exigusia szigete sok megfejtetlen titkot rejt magában. Lehetséges, hogy nem az az egyszerű oázissziget, melynek a középkorban hitték? A választ senki nem tudja, és egyelőre senkinek nem is áll szándékában megválaszolni, ugyanakkor vállalkozó szellemű kalandozók mindig akadnak... Továbbá még egy ókori épület található itt, melynek szobáit sikerült feltárni, egy világítótorony, ami a tenger legnagyobb félszigetén található, és amelyből azonban mára nyugodt szívvel csinálhattak turistalátványosságot, hiszen a benne élő kísértetek jobbára barátságosak, persze ezt az idegenvezetők szívesen színezik ki, hogy több embert vonzzanak a látványosság közelébe. De térjünk át most egy kicsit a sziget élővilágának taglalására. Elsőként talán a lakosságot érdemes szemügyre venni, akik külső jellemzőiről eddig még nem esett szó. Az őslakosok, főként a halászfalvakban élők általában magas termetűek, a 180 centiméter náluk átlagosnak számít, s izmosak, melyre szükségük is van munkájuk sikeres végzéséhez. A sivatag peremén élők szintén magasak, rájuk azonban annyira már nem jellemző az izmos testalkat. Hajszínre a fekete és a barna jellemző, de találkozhatunk szőkékkel is, főként a tengerparton élők között, hiszen ők más szigetek őslakóinak tulajdonságait hozták magukkal idetelepülésük során, a mediterrán emberekre pedig inkább a sötét hajszín jellemző. Vörös hajúak csak a friss bevándorlók között akadnak, de ezek a gének általában hamar a keveredés után. Szemszínben nincs jellemző, az összes lehetséges szemszín megtalálható, bár az őslakókra leginkább a szürke, a barna, valamint a kék jellemző. Állatvilágát tekintve a sziget igen egyedülálló, kezdve mindjárt különlehes vízi élőlényeivel. Az embereknek eleinte szokatlan látvány nyújtanak a nagyméretű, rózsaszínes polipok kis gomszemeikkel, valamint a kékes árnyalatú, szintén nagy és szintén gombszemű medúzák. Ezek a lények mind meglepően intelligensek és barátságosak, ezért egyértelműen mágikus lények. Nagy szerepük van az utasszállításban, az óriáspolipoknak a vízi, valamint a szárazföldi közlekedésben, a medúzáknak pedig a levegőben való utazáskor veszik hasznát. Az óriáspolipok kisebb, de szintén intelligens rokonait a vendéglátásban alkalmazzák, nyolc karjuk kiváló pincérré teszi őket, valamint más, egyszerűbb recepciós munkákra is képesek, a személyzet jelentős részét azér persze továbbra is az emberek teszik ki. A vizekben természetesne számtalan halfajta megtalálható, a pisztrángtól kezdve a murénáig mindegyik megtalálta a számára megfelelő környezetet, olyan azonban nem található, mely komoly veszélyt jelentene az emberre, ugyanakkor például ha az ember talpába tengeri sün tüskéje kerül érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis a benne található méreg veszélyes. A vízi élőlények között találhatunk még nagyméretű vízicsikókat is, melyek jóval jámborabbak mint szárazföldi társaik, akik a sztyeppéken élnek. Valamint természetesn a Beltengerben élnek azok a sellők is, akik a sziget levegőbe emelkedésekor itt ragadtak. Beszélik az emberi nyelvet és intelligenske, ugyanakkor a fürdőhelyeket és városokat elkerülik, nem szívesen mutatkoznak mások előtt. Kedvelt tartózkodási helyük a tenger keleti részén található kis sziget, melyen a majd' három méteres, szívárványszínű, csigaházra emlékeztető sellőszikla található, mely nevét a sokat itt tartózkodó hableányokról és habfikról kapta, s szintén Exigusia egyik látványosságai közé sorolják. A keleti mocsárban többek között állítólag ezeknek a sellőknek a romlott testvérei tanyáznak, bár mint minden más azzal a hellyel kapcsolatban, ez is igen bizonytalan tény. S ha már a mendemondáknál járunk, szót kell hogy ejtsünk azokról a legendákról, melyek a sivatag mélyén élő szörnyekről keringenek, főleg az oázisvárosok lakói között. Ezek a lények nem mások, mint a hírhetd mantikórok és kimérek, létezésük azonban nem bizonyított egyelőre, és ha az is lenne, az exigusiai vezetőség minden bizonnyal semmiképp sem engedné, hogy napvilágra kerüljön. Természetes jámborabb élőlényeket is találunk a sivatagban, mint például az egypupú tevét, a dromedárt, melyet az sivatag peremén élők tenyésztenek is, főként utazásra s portékáik szállítására használják őket, de vastag bőrüket is tudják mire hasznosítani. A dűnék között él még egy faj, melyet egyelőre nem sikerült sem a növények, sem az állatok köz besorolni. Egy kaktuszról van szó, mely kistermetű, s külső jegyekben megegyezik a sivatagban helyenként föllelhető, szintén kisméretű kaktuszukkal, ugyanakkor ezek az apró lények rendelkeznek két gombszemmel is, valamit két kinövéssel melyeket lábként használnak, s igen fürgén mozognak velük. Az emberre teljesen ártalmatlanok, mivel félénk természetűek, és nem szívesen mutatkoznak más élőlények előtt, esetleg alsó felüket beássák a homokba, így álcázva magukat egyszerű kaktusznak. A sztyeppének a ló az egyik őshonos őshonos állatfajta, melyet a Fátyol-tó környékén élő emberek tenyésztenek is, ugyanakkor a lovakkal foglalkozás számukra csak hobbi, fő elfoglaltságuk továbbra is a halászat marad. Találhatuk itt továbbá kistermetű rágcsálókat is, mint például ürgék vagy prérikutyák. Ragadozók közül egyedül a prérifarkas él itt. A sziget madárpopulációja viszonylag változatosnak mondható, a Beltenger fölött sirályok siklanak, a pálmafák között pedig néhány papagájfaj bújik meg, a homokos területeken struccokkal találkozhat az arrajáró, a füves pusztákon pedig a ragadozómadarak honosak, mint például az ölyv vagy a sólyom. A technológia szinte alig lelhető föl a szigeten, és ami van az is jórészt Machinurbiumból származik. Fűtésre nincs szükség az állandó meleg idő miatt, az üdülőhelyek légkondícionálsát pedig a már említett machinurbiumi szakemberek segítségével oldották meg, csak úgy, mint a villany bevezetését az épületekbe. A települések vízzellátást pedig venefitiai mintára alakították ki. Politikáját tekintve Exigusia igen egyszerű a többi szigetéhez képest, tulajdonképpen az uralkodónak csak arra van szüksége, hogy a sziget jóhírét megtartsa a turisták miatt, s jó hatást gyakoroljon más szigetek kormányzóira a kereskedelm érdekében. Ugyanakkor arra is szükség van, hogy egy kellemes hangulati szinten fönntartson a szigetlakók között, hogy munkájukat a megszokott könnyedséggel végezzék, a megmaradjon bennük az az exigusiai lezserség, amivel a világ sok dolgát kezelik, s aminek hatására a nyaralóknak az itt töltött idő alatt sikerül elfeledniük minden gondjukat és bánatukat.
-------------
karijaimat majd holnap igazítgatom ;D lényegi változás nem történt, azonban pár dolgot/ szerintem/ pontosabbá, meg érdekesebbé tettem, aki akarja olvassa eeel
|
|
|
Post by Sue on Jul 8, 2006 6:53:44 GMT 1
O.o Most a Balcsin vagyok, de próbálok majd időt szakítani Venefitiára Exigusiára meg persze szerencsétlen Machinurbium megírására, de még nem tudom h lesz lehetőségem, főként utóbbira, mondjuk szvsz addig se maradtok le semmi érdekesről de na csak szólni akartam h bocs -.-
|
|